Árgyélus királyfi

Tóth Péter
Árgyélus királyfi
daljáték gyermekeknek (és felnőtteknek) két felvonásban
nagyszínház
Kategória: 
Bemutató
Bemutató: 
2016. március 04. 14:00

Írta: Bognár Róbert és Schlanger András
Versek: Várady Szabolcs

A mese színhelye az idilli Pomedória és az ördögi Zordánia, ahol minden pont olyan, mint Pomedóriában, csak fordítva; mondhatni jin és jang, így teljes a világ. A bűverős zordán boszorkánykirálynő, Mortadella bosszút esküszik, amiért nem hívták meg Szaváriusz király fiainak lakodalmára, és hollóvá varázsolt rabszolganőit rákényszeríti, hogy dézsmálják Pomedória kincsét, legfontosabb bevételi forrását, az aranyalmát. Hanem a legkisebb királyfi, a nősüléstől eddig tartózkodó Árgyélus elfogja a főhollót, miáltal megtörik a gonosz varázs, a tolvaj madár legott visszaváltozik szépséges leánnyá…

„A  téma Schlanger András rendező barátunk ötlete volt, és nem volt nehéz megnyernie sem Tóth Pétert, sem pedig bennünket, állandó szövegezőtársait. Az ősidőkben, 1987-ben kettesben írtuk (Gvadányi és     Gaál József után szabadon) A peleskei nótárius című bohózatot, és már     akkor Várady Szabolcs írta a dalszövegeket Darvas Ferenc zenéjére. Azóta is érvényes a sokszor kipróbált munkamenet: András és én megírjuk prózában a szövegkönyvet, amit aztán Szabolcs (Weöres szavával élve:) „berímel”. A prózaszekcióban Andrásé a legtöbb ötlet, én pedig leginkább szövegszabászként működöm. A legnagyobb öröm aztán azt látni, hogy Szabolcs mit hoz ki a félig nyers anyagból. Kevés szavú költő, de librettistaként gyors, mint a villám, és… jó, tudom, elfogult vagyok a barátommal, de nem csak én mondom, hanem… hanem mindenki: bravúros.” Bognár Róbert

SZAVÁRIUSZ
Tiszta egyedi erkölcs, példás közmorál,
Nincs semmi kétség, az ország prosperál.

MORTADELLA
Hah, átok, mit látok!
Vannak még almák ott,
csillognak, villognak,
azt mondtam, lopjátok,

amíg csak országuk
bele nem betegszik,
s helyette helybéli
herceggel hetyegsz itt?
Várady Szabolcs

„A zenei gondolkodásunk, a szépre, a harmóniára való igényünk ma is erős, sőt talán erősebb, mint valaha. A komponáláskor egy tündérvilág lebegett a szemem előtt, így ehhez illő zenei kifejezéseket kerestem. És, ha úgy éreztem, hogy egy-egy karaktert Mozart Varázsfuvolája idéz meg a legjobban, vagy ha egy másikat a blues és a népdal, akkor nem restelltem a kitaposott úton járni. Az Árgyélus királyfi meseopera, elsősorban gyerekeknek. Így tehát rövid számokból építkező dallamos, de helyenként nagyon is drámai zenét kívántam írni, mely különböző karaktereket, zenei stílusokat vonultat fel.” Tóth Péter

„Olyan történetet kerestünk, amiben kellő arányban keverednek a színházi alapelemek: a dráma, a líra, a komikum, amely eljuthat minden korosztályhoz. Szerintem megtaláltuk. Az Árgyélus királyfi a magyar népmesekincs egyik alapdarabja. Motívumai megtalálhatók az emberiség ősi történetei között. Látunk hasonló elemeket kínai, arab, török mesékben is. Nem véletlen az sem, hogy Vörösmarty Csongor és Tündéje is erre az alapsztorira épül. (…) A jó és a rossz örök küzdelme, a férfivá érés problematikája, az igaz szerelemért folytatott keserves harc pedig az emberiség legrégebbi ősi, közös élményeit idézik. Ha ennek a sok gondolatnak, szándéknak csak egy része eljut Önökhöz, már nem dolgoztunk hiába.
Szép estét, jó szórakozást kívánunk!”

Schlanger András

AZ ELŐADÁS HOSSZA KB. 1 ÓRA 50 PERC, EGY SZÜNETTEL.

 

Szereplők: 
Árgyélus királyfi
Tündér Ilona
Szaváriusz, Pomedória királya / Öreg farkas
Mortadella, Zordánia uralkodója
Mari, Márton menyasszonya
Áfonya / Sipirc
Béfonya / Seperc
Cirfandli / Kalamajk
Bonifacio / Pávián / Ceremón
Asperge / Kekec
Főlovász / Porkoláb
Kortymester / Tűzmester
Testőr / Csigázó
Testőr / Hangár
Arrabon / Buczók
Szkarabán / Lombrágó
Parfüma / Penetra
Szalla, Arrabon arája / Ribella
Szisszia, Szkarabán arája / Patália
Alkotók: 
Díszlettervező
Jelmeztervező
Koreográfus
Karigazgató
Súgó
Rendezőasszisztens
Rendező
Közreműködők: 
a Szegedi Szimfonikus Zenekar, a Szegedi Nemzeti Színház énekkara és tánckara, valamint gyerekszereplők: Ács-Sánta Imre, Behán Frida, Behán Léna, Csepregi Andor, Csepregi Noémi, Jakab Mira, Mari Domokos, Paillot Ábel