Borovics Tamás

Borovics Tamás

1974-ben született Nagyatádon.
1993 és 1997 között elvégezte Békéscsabán a négyéves színészképzést, majd leszerződött a Szegedi Nemzeti Színházhoz, melynek azóta is tagja.
2013-ban Kaszás Attila-díjjal tüntették ki.
Kilencszer nyerte el Szegeden a Dömötör-díjat, különböző kategóriákban.

2023-ban elnyerte többek között a Szeged Kultúrájáért Díjat, a Rotary Club kitüntetését és a Szegedi Tudományegyetem közönségdíját, majd pedig a Délmagyarország Év Színésze Díját is.

Játszott Nyíregyházán, Kőszegen, Gyulán és Békéscsabán is.
Több filmben is forgatott: pl. Veszettek, Aranyélet, Jófiúk, El a kezekkel a papámtól! A galamb papné, Paktum.

Fontosabb szerepei:
Lysander a Szentivánéji álomban,
Giovanni az Anconai szerelmesekben,
Hamlet,
Petrucchio a Makrancos hölgyben,
Akela a Dzsungel könyvében,
Sátán a Portugálban,
Lennie az Egerek és emberekben,
Victor Emmanuel Chandebise/Poche a Bolha a fülben-ben
Stockmann Péter A nép ellenségében,
Charlie Gordon a Virágot Algernonnak-ban,
Garai Miklós a Mária országában.

Szerepek

William Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok - Malvolio, háznagy Oliviánál
Szabó Magda: Az ajtó - Professzor
Fábián Péter: Kacsa - Játsszák
Marc Norman – Tom Stoppard – Lee Hall: Szerelmes Shakespeare - Fennyman
Dale Wasserman: Kakukkfészek - Bromden törzsfőnök
Joseph Stein – Jerry Bock – Sheldon Harnick: Hegedűs a háztetőn - Tevje, a szegény tejesember
Molnár Ferenc: Játék a kastélyban - Almády
Székely Csaba: Mária országa - GARAI MIKLÓS, nádor, majd horvát bán
Darvas Benedek – Pintér Béla: Parasztopera - Apa (Balog Imre)
Varsányi Anna: New York csalogánya - St. Claire Bayfield
Edward Snape és a Fiery Angel Limited engedélye alapján John Buchan és Alfred Hitchcock: 39 lépcsőfok - Bohóc 1
Martin McDonagh: Nagyon, nagyon, nagyon sötét dolog - Dirk
George Orwell: 1984 - Tillotson
Kovács Márton-Mohácsi testvérek: Johanna, avagy maradjunk már emberek - Szereplők
Gimesi-Jeli-Tasnádi-Vészits: Időfutár - Gotthardi, titkosrendőr
Daniel Keyes: Virágot Algernonnak - Charlie Gordon
Michael Frayn: Függöny fel! - LLOYD
Dés-Nemes-Böhm-Korcsmáros-Horváth: Valahol Európában - Egyenruhás
Örkény István: Tóték - Tót
Molnár Ferenc: Színház / Az Ibolya - Igazgató
Molnár Ferenc: Színház / Előjáték Lear királyhoz - A burgundi fejedelem
Papp András–Térey János: Kazamaták - Esztena István, honvédezredes
Peter Shaffer: Amadeus - Johann von Strack császári kamarás
Ödön von Horváth: Mesél a bécsi erdő - Tündérkirály
Arthur Miller: A nép ellensége 1882-1950-2016 Henrik Ibsen/ B. - Stockmann Péter, a bátyja, polgármester, a városi fürdő igazgatósági tanácsának főigazgatója
Ben Jonson: Volpone - Mosca, inas
Ion Luca Caragiale: Az elveszett levél - PREFECTUS, a megye prefektusa
Egressy Zoltán: Szimpla szerda - Apa
Zalán Tibor: Szása i Szása - Ukrán Szása, katonatiszt
Herczeg Ferenc: Kék róka - Sándor
Bertolt Brecht - Paul Dessau: Kurázsi mama és gyermekei - A zsoldosvezér
Bertolt Brecht - Paul Dessau: Kurázsi mama és gyermekei - Paraszt
Pozsgai Zsolt: A Vasgróf - Gróf Tisza István, parlamenti elnök, majd miniszterelnök, majd az sem
Hubay Miklós: Ők tudják, mi a szerelem - Adolphe, Estella veje, ügyvéd
Friedrich Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása - Polgármester
Csokonai Vitéz Mihály: Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak - Lipitlotty, szeleburdi
Füst Milán: Boldogtalanok - Húber Vilmos
Huszka Jenő - Szilágyi László: Mária főhadnagy - Kossuth Lajos
Johann Wolfgang von Goethe - Peter Hacks: A mundérvásárhelyi búcsú - A úr, (Ahasvéros király)
John Steinbeck: Egerek és emberek - Lennie
Szép Ernő: Május - A luftballonos
Petr Zelenka: HÉTKÖZNAPI ŐRÜLETEK - Mokka
Friedrich Schiller: HARAMIÁK - Roller
William Shakespeare: A MAKRANCOS HÖLGY - Petruchio
Kosztolányi Dezső: ÉDES ANNA - Vizy
Molière/B.: A KÉPZELT FÖSVÉNY BETEG - Dr. Csavarházi Péter, közjegyző
GEORGES FEYDEAU: Bolha a fülbe - Victor Emmanuel Chandebise
GEORGES FEYDEAU: Bolha a fülbe - Poche
JÉKELY ZOLTÁN: Az aranyszőrű bárány - Mátyás király
NYIKOLAJ VASZILJEVICS GOGOL: Háztűznéző - Csócsálov, Baltazár Baltazárovics, tengerész

Soron következő előadások

ápr 04. csütörtök, 19:00 - Szabó Magda: Az ajtó - Professzor
ápr 05. péntek, 19:00 - Szabó Magda: Az ajtó - Professzor
ápr 06. szombat, 19:00 - Szabó Magda: Az ajtó - Professzor
ápr 07. vasárnap, 15:00 - Szabó Magda: Az ajtó - Professzor
ápr 09. kedd, 19:00 - Joseph Stein – Jerry Bock – Sheldon Harnick: Hegedűs a háztetőn - Tevje, a szegény tejesember
ápr 10. szerda, 19:00 - Joseph Stein – Jerry Bock – Sheldon Harnick: Hegedűs a háztetőn - Tevje, a szegény tejesember
ápr 11. csütörtök, 19:00 - Joseph Stein – Jerry Bock – Sheldon Harnick: Hegedűs a háztetőn - Tevje, a szegény tejesember
ápr 19. péntek, 19:00 - William Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok - Malvolio
ápr 20. szombat, 19:00 - William Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok - Malvolio
ápr 21. vasárnap, 19:00 - William Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok - Malvolio
ápr 24. szerda, 18:00 - William Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok - Malvolio
ápr 25. csütörtök, 18:00 - William Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok - Malvolio
máj 03. péntek, 19:00 - William Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok - Malvolio, háznagy Oliviánál
máj 04. szombat, 19:00 - William Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok - Malvolio, háznagy Oliviánál
máj 07. kedd, 19:00 - William Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok - Malvolio, háznagy Oliviánál
máj 08. szerda, 19:00 - William Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok - Malvolio, háznagy Oliviánál
máj 09. csütörtök, 19:00 - William Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok - Malvolio, háznagy Oliviánál
máj 10. péntek, 19:00 - Szabó Magda: Az ajtó - Professzor
máj 11. szombat, 19:00 - Szabó Magda: Az ajtó - Professzor
máj 12. vasárnap, 15:00 - Szabó Magda: Az ajtó - Professzor
máj 14. kedd, 19:00 - Szabó Magda: Az ajtó - Professzor
máj 15. szerda, 19:00 - Joseph Stein – Jerry Bock – Sheldon Harnick: Hegedűs a háztetőn - Tevje, a szegény tejesember
máj 16. csütörtök, 19:00 - Joseph Stein – Jerry Bock – Sheldon Harnick: Hegedűs a háztetőn - Tevje, a szegény tejesember
máj 22. szerda, 19:00 - Marc Norman – Tom Stoppard – Lee Hall: Szerelmes Shakespeare - Fennyman
máj 23. csütörtök, 19:00 - Marc Norman – Tom Stoppard – Lee Hall: Szerelmes Shakespeare - Fennyman
máj 26. vasárnap, 15:00 - William Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok - Malvolio, háznagy Oliviánál