Baby Boy / József-legenda

Szegedi Kortárs Balett
Baby Boy / József-legenda
táncjáték
nagyszínház
Kategória: 
Bemutató
Bemutató: 
2016. március 18. 19:00

Egy materiális, a transzcendenciát tudomásul nem vevő, sőt, veszélyesnek tartó világban vagyunk, ahol az ember csak test és hús, anyag, impulzusok nélkül létezik. Hideg és kiszámított minden, a társadalom kasztokra oszlik, minden óramű pontossággal működik. Ebbe a világba érkezik meg József, a maga szubjektiv világlátásával és energiája szétzilálja a rendet. Miképpen Salome Keresztelő Szent Jánosban, Potifárné Józsefben látja meg az oly régóta áhított férfit, aki kizökkenti érzéketlenségéből. Vallás és erotika, extázis és transzcendencia mindig is összetartoztak, és ebben a különös táncműben már-már merész módon tűnik el a határ a kettő között.

A Szegedi Kortárs Balett előadásában Juronics Tamás rendező-koreográfus a tőle megszokott módon kitágítja a történet értelmezési síkjait, kiemelve azt a vallásos/bibliai, de még a századfordulós bécsi pszichoanalízis világából is, a jövőbe vetítve absztrahálja a legendát, szorongató disztópiát tárva elénk.

A Szegedi Kortárs Balett és a Nemzeti Táncszínház közös produkciója
Baby Boy

Táncolják:
Bocsi Petra, Bujdosó Anna, Czár Gergely, Csetényi Vencel, Hajszán Kitti, Hegedűs Tamás,
Hortobágyi Brigitta, Horváth M. Gergő, Kiss Róbert, Stáry Kata, Szigyártó Szandra,
Takács Zsófia, Vincze Lotár, Zsadon Flóra

Zene:   Tom Parkinson - theAngelcy
Fény: Stadler Ferenc
Díszlet, jelmez koncepció: Ivgi&Greben
Díszlet kivitelezés: Scabello
Jelmez kivitelezés: Bianca Imelda Jeremias,
Koreográfus asszisztens: Czár Gergely
Koreográfus: Ivgi&Greben

A Nemzeti Filharmonikusokkal és a Művészetek Palotájával közös produkció
József-legenda

József: Horváth M. Gergő
Potifárné: Zsadon Flóra
Potifár: Czár Gergely
Angyal: Juronics Tamás
Dudu: Csetényi Vencel

Továbbá: Hajszán Kitti, Hortobágyi Brigitta, Takács Zsófia, Stáry Kata, Szigyártó Szandra, Bujdosó Anna, Dobrovics Réka, Hegedűs Tamás, Kiss Róbert, Majer Gábor, Bocsi Petra, Vincze Lotár
valamint a Szegedi Nemzeti Színház tánckara és a Tömörkény Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola növendékei

Zene:   Richard Strauss
Fény: Stadler Ferenc
Díszlet koncepció: Juronics Tamás
Díszlet kivitelezés: Scabello
Jelmez: Bianca Imelda Jeremias
Koreográfus asszisztens: Czár Gergely
Konzultáns: Almási-Tóth András
Koreográfus: Juronics Tamás