Kolonits Klára

Kolonits Klára

– Drámai koloratúrszoprán –

Budapesten született. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Tanárképző Intézetének magánének szakán szerzett diplomát, majd a Debreceni Csokonai Színház tagja lett. Számos nemzetközi énekversenyen díjat nyert, 2002-ben a Magyar Állami Operaház magánénekesnője lett.

2010-ben Liszt díjat kapott. 2013-ban majd 2018-ban anyaszínháza, a Magyar Állami Operaház, Kamaraénekesi címmel tüntette ki. Szintén 2018-ban az MMA ösztöndíjasa lett, nyertes projektje az énekpedagógiára, a fiatalok stílusválasztásának megkönnyítésére, hangfajokra, útválasztásokra és neves művészek pályakezdésének bemutatására koncentrál.

2020-ban, “Magyarország számára kivételesen értékes művészi pályafutása során virtuóz énektechnikájával és egyedülálló belcanto repertoárjával nemzetközi színpadokon is sikereket arató, az opera mellett a klasszikus és kortárs oratóriumok megszólaltatása terén is kiemelkedő előadóművészete elismerésekéntKossuth-díjas lett.

Rendszeresen lép fel a bel canto repertoárban, többek között Norma címszerepében, amelyet 2018-ba-n Debrecenben Nadine Duffaut produkciójában, 2019-ben pedig Toulouseban, Anne Delbée rendezésében énekelt. Az utóbbi évek fontosabb projektjei közé tartoznak Lammermoori Lucia (eredeti változat) és a Hugenották a Magyar Állami Operaház színpadán, a Puritánok Elvirája Riccardo Frizza vezényletével, a Traviata novarai Teatro Coccia színpadán, illetve Verdi Attilája Peter Konwitschny rendezésében a nürnbergi operaházban.

Törzsrepertoárját a nagy olasz és francia szerepek képezik: Norma, Elvira (I Puritani), Giulietta (I Capuleti ed i Montecchi), Lucia di Lammermoor, Marguerite de Valois (A Hugenották), a Hoffman meséi hármas szerepe (Olympia-Giulietta-Antonia), Violetta (Traviata), Odabella (Attila), Gilda (Rigoletto), Luisa Miller. Szívéhez különösen kedves a “magyar bel canto”, azaz Erkel Ferenc hősnői: Melinda (Bánk Bán), Szilágyi Erzsébet (Hunyadi László), Bátori Mária, Erzsébet és Crescimira (István, a király). Színpadi tevékenysége harmadik középpontjában a Mozart operák állnak: Szöktetés a Szerájból (Konstanze), Don Giovanni (Donna Anna), Cosi fan tutte (Fiordiligi), Figaro Hazássága (Grófné), Ascanio in Alba (Fauno) és a Varázsfuvola (Éj királynője),

Vendégként több európai országban lépett fel. Olaszországban Traviatát, Franciaországban Normát, Németországban az Éj Királynőjét és Odabellát, Ausztriában az Éj Királynőjét és Traviatát, Csehországban Traviatát, Hoffmann meséi hármas szerepét és Donna Annát, Szlovákiában Traviatát és Donna Annát, Dániában Beatrice di Tendát, Faunót és Lucrezia Borgiát, Romániában Traviatát, Gildát és Luisa Millert, Horvátországban Traviatát és Donna Annát, Szlovéniában Traviatát, Hollandiában és Finnországban pedig Az Éj Királynőjét énekelte, ez utóbbit finn nyelven.

Pályája fontos része a rendkívül gazdag dalirodalom interpretálása, hazai és külföldi dalestekkel.

A hangverseny-repertoárja csúcspontjának Verdi Requiemjét tekinti, amiben évente többször lép fel: magyar közönség többek között Vásáry Tamás, Antal Mátyás, Dinyés Dániel és Daniele Rustioni vezényletével hallhatta, a Jekatyerinburgi Filharmóniában pedig Dmitry Liss pálcája alatt.

2009-ben a Hunnia Records égisze alatt megjelent Liszt-dalokból álló kompakt lemeze, amelyet Fonogram díjra jelöltek. Bel Canto Reloaded című szóló ária-lemeze 2014. decemberében jelent meg, Dinyés Dániel vezényletével közreműködött a Hungarian Studio Orchestra. A CD műsorán szerepel többek között az Anna Bolena teljes őrülési jeleneteElvira áriája a Puritánokból és a diadalmas Cabaletta Verdi Macbeth című operájának ősváltozatából. A CD egyhangúlag lelkes kritikai fogadtatása nyomán a közönség körében is megnőtt az érdeklődés a bel canto darabok iránt.

Az operaénekesnő részletes pályarajza a saját honlapján tekinthető meg.

Szerepek

Giuseppe Verdi: A kalóz - Gulnara (énekli, 2023. május 5-6.)
Gaetano Donizetti: Maria Stuarda - Maria
Wolfgang Amadeus Mozart: Szöktetés a szerájból - Konstanze
Erkel Ferenc: Bánk bán - Melinda