Látta✔

A Slam Poetry Szeged és a Szegedi Nemzeti Színház estje
Látta✔
slam poetry
nagyszínház
Kategória: 
Vendégelőadás
Bemutató: 
2020. október 28. 20:00

Színdarab? Pipa! Koncert? Pipa! Slam? Pipa! Láttad? Pipa!
Ilyen még biztosan nem volt: A Slam Poetry Szeged alkotói, a Szegedi Nemzeti Színház színészei, valamint kiemelkedő slammerek és zenészek az egész országból a teátrum nagyszínpadán házasítják össze a költészetet, a színházat, és a zenét a slam poetry műfajával!

Az előadás két részből áll:
Az első felvonásban Mészáros Péter és Bárány Bence “duodrámája”, a Látta✓ című előadás látható, amely szeptemberi, teltházas ősbemutatója után vidéken először Szegeden kerül színpadra.
A Látta egy érzelmi hullámvasút a harmadik évezred társadalmának legégetőbb kérdésein utazva, úgy mint a nemi szerepek átrendeződése, a politikailag korrekt fogkrémhasználat, és az, hogy ki a hibás, hogyha elfelejtjük bevenni a memóriatablettáinkat.
Fény: Lengyel Ákos
Produkciós menedzser: Czveiber Barbara
Rendező: Nagy Márk

A második felvonásban, a zenéjé, és a slam poetry műfajáé a főszerep. Színészek, slammerek, zenészek invitálják meg a közönséget egy műfajokon átívelő utazásra

Fellépők:
Kemény Zsófi: költő, író, forgatókönyvíró, slammer és Sophie Hard néven rapper.
Agócs Márton: az Aurevoir zenekar frontembere
Bárány Bence: Országos dobogós slammer, a VATES irodalmi ruhamárka alapítója
Rétfalvi Tamás: Junior Prima díjas színész
Mészáros Péter: a Slam Poetry Szeged alapítója, Országos Slam Poetry Bajnok
Szívós László: A Szegedi Nemzeti Színház színésze
Gömöri Eszter: A Slam Poetry Szeged főszervezője, slammer, pszichológus
Nagy Sándor: A Slam Poetry Szeged főszervezője, slammer, reklámszövegíró
Zeninjam zenekar: Jazz, Soul, és minden, ami ritmus.

Az esemény koprodukció a Trafó Kortárs Művészetek Házával és Kooperáló Színházpedagógiai Alkotótérrel.

 

Mi a slam poetry?

A slam poetry egy modern költészeti/előadói műfaj, stand-uppal és rappel és rímekkel fűszerezve, vagy épp nem. A slam poetry szövegeknek nincsenek műfaji megkötései, korlátai, az előadó technikailag arról beszél és úgy, ahogyan csak akar. Korlátozás csupán az időben van, ugyanis a slamet verseny formájában művelik leginkább, a versenyzőknek 3 perc és 15 másodperc tiszteletidő áll rendelkezésükre, hogy előadják a szövegüket, ami csakis saját szerzemény lehet. Ezen felül pedig nagyon fontos, hogy előadják – nem pedig felolvassák, ugyanis ebben a műfajban igen nagy hangsúly van a performanszon.

A versenyzőket (legtöbbször) a közönség soraiból kikerülő 5 tagú zsűri pontozza egy 1-től 10-ig terjedő skálán, tizedes pontozással. Azt est végén pedig a házigazdák, akik szintén fontos elemei egy slam poetry estnek, hiszen ők koordinálják az egész műsort, eredményt hirdetnek.

A szegedi slam

Magyarországon 2006 óta létezik ez a műfaj, sokáig csak Pesten lehetett találkozni vele. Az első szegedi slamet 2010-ben tartották, és Mészáros Péter (későbbi országos bajnok) 2012-től szervez havi rendszerességű klubesteket a város ikonikus helyszínein.  A jelenlegi csapat hosszú évek alatt formálódott. A ma is aktívan szervező tagok többsége 2014-ben csatlakozott a szervezéshez, azóta a hagyományossá vált klubok mellett már 2 országos szintű rendezvényt is magunk mögött tudhatott, számos egyéb koprodukcióval karöltve.

 A Slam Poetry Szeged valószínűleg Magyarország legtöbbett költöző slam poetry klubja, ami szoros összefüggésben áll azzal a ténnyel, hogy átlagosan 200 ember látogatja rendszeresen az estjeiket, és Szeged nem bővelkedik olyan helyszínekben, amelyek ekkora közönség befogadására alkalmasak. Főleg, mivel a slam poetry atmoszférájához a „füstös kocsma jellegű”, de mindenesetre az oldottabb, pultal ellátott helységek alkalmasak leginkább. A Rongy Kocsma bezárását követően új helyszínt kellett keresni.

Először a Kapca kávézó nagytermében kapott helyet, majd után átköltözött az IH színpadjára. Később a JATE klub is befogadta a hetedik, kisség csonkára sikerült évadot. Ami viszont állandó volt: a hamisíthatatlan Slam Poetry Szeged hangulat.
A közönség nagyrészt egyetemistákból és középiskolásokból áll, de bárki megtalálhatja a neki tetsző gondolatokat, életkortól függetlenül.

Ez pedig azért is nagyon fontos a szervezők számára, mert ez az egész több mint egy havi rendszerességű rendezvény. Nem egy koncert, és nem egy „hagyományos” előadás. A slam poetry fellépők, szervezők és a közönség egy közösséget alkot. A műfaj egyik fő eleme a biztonság és az egymásra figyelés, egymás meghallgatása.

Egy olyan teret biztosít, ahol bárki megszólalhat, és ahová bárki beléphet. Számos nehéz történet elevenedett már meg a folyton változó színpadokon, de a cél megmaradt, hogy ezeket a történeteket elmondhassák és meghallgathassák azok, akik szeretnék, akik otthont találnak benne.