Semmi sem tudja felülmúlni az élő kapcsolat varázsát

2020. december 29.
Semmi sem tudja felülmúlni az élő kapcsolat varázsát

Hogyan lehet tervezni a bizonytalannal és helyettesíthető-e az élő színház misztériuma? Mindennapi létezésünkről és a művészetet érintő alapvető kérdésekről beszélgettünk Barnák Lászlóval, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatójával és Horgas Ádámmal, a teátrum főrendezőjével. Színházcsinálás vészjelzések és „becsomagolt bemutatók” közt téblábolva. Olyan időkben, amikor szó szerint „történik velünk a történelem”.

  • Most tartottátok a házi főpróbáját Hitchcock 39 lépcsőfokának. Hogyan épít föl a rendező a színészekben egy alkotói folyamatot úgy, hogy nem tudni, mikor kerülhet a darab nézők elé?
  • Horgas Ádám: Meghatároztunk egy úgynevezett bemutató időpontot, mert az időrend mindenkinek nagyon fontos kényszerítő erő. Egy próbafolyamatot pedagógiailag ugyanúgy fel lehetett építeni, azzal a szomorú különbséggel, hogy a végén nem ültek be nézők. Vígjátéknál nagyon bizarr, hogy nincs semmi reakció, tehát az üres székeknek kell játszani és ez nagyon megterhelő. Azért választottuk ezt a darabot, mert kevés szereplős, rögtön le is kettőztük. Tehát bármilyen egészségügyi vészhelyzet adódik, akkor is tudjuk játszani, s mind a nagy, mind a kicsi színpadra egyaránt alkalmas.
  • A koronavírus járvány épp a tervezhetőségnek tett be, ami az egyik kulcsszava volt az igazgatói pályázatodnak.
  • Barnák László: A tervezhetőség most valahogy elvesztette körvonalát és helyére furakodott a bizonytalanság. Mondjuk úgy, hogy az újratervezés és a rugalmasság lépett a tervezhetőség helyére. Nemrég készült el A padlás című előadásunk is és most jön a Dido és Aeneas, meg a Négyhangú opera házi főpróbánk. Halmozódnak a becsomagolt bemutatók.
  • Két éve kaptad meg a főigazgatói széket. Mondhatni, „szép kis” mélyvíz ez.
  • BL: Valóban, de igazgatóként színházbezárást még senki nem élt át azok közül, akik ma a pályán vannak. Mindig Ádámmal, Dinyés Danival és a többi kollégámmal együtt vitatjuk meg a problémákat. A színházigazgató kollégákkal is nagyon sokat egyeztetünk, illetve az államtitkárság minden héten videó-konferencián ad tájékoztatást. Vannak olyan intézkedések, amelyek jót tesznek az adott színháznak, de nem tudják pótolni azt a közel 150 milliós hiányt, amit létrehozott nálunk a pandémiás helyzet.

A teljes interjú a FIDELIO oldalán olvasható.