Milyen volt 2021? Mit vár 2022-től?

2021. december 30.
Milyen volt 2021? Mit vár 2022-től?

Megkérdeztük a szegedi kulturális élet négy közismert szereplőjétől: Milyen volt 2021? Mit vár 2022-től? A színigazgató örül a várható bérrendezésnek, a koncertmester úgy tapasztalta, a közönség kiéhezve várja a szimfonikusok koncertjeit, a balettigazgató azt reméli, pótolhatják az elmaradt külföldi turnéikat is, a drámaíró már a jövő nyári városháza udvari produkciójukat tervezi. Hollósi Zsolt körkérdése.

Barnák László színművész, a Szegedi Nemzeti Színház és Szabadtéri Játékok főigazgatója:

– Intézményvezetőként nem könnyű úgy visszatekinteni erre az évre, hogy a kihívások és az elért eredmények balanszát olyan arányba hozzam, amitől pozitívan lehet zárni 2021-et. Zárt kapuk mögött folyó munka, bizonytalanságok sorozata a művészeti, gazdasági területeken és új feladatként az éppen jubiláló Szabadtéri Játékok összevonása a színházzal. Embert próbáló feladatok, amikben sok segítséget kaptam a körülöttem dolgozó szakemberektől. A változás bizonytalanságot szült a munkatársakban és ennek az eloszlatásához időre, és az együttműködésből és a töretlen eredményszemléletből fakadó sikerekre volt szükség ahhoz, hogy az év végére eljuthassunk addig, hogy visszatekintve magabiztosan kijelenthessük, hogy jól teljesítettünk. Ez a közös munka gyümölcse, amiben sokan részt vettek az önkormányzati irodáktól kezdve a szabadtéris önkénteseken keresztül a színház társulatának tagjaiig. Számomra pedig komoly tanulási folyamatot jelentett az elmúlt időszak, amiben a jogilag, pénzügyileg és munkaszervezés szempontjából is megfelelően lebonyolított összeolvadás után számos olyan helyzetbe kerültem, amiben nem mindig éreztem jól magam és amiben visszatekintve talán másképp hoznék döntést. De a hibázás, az utólagos elemzés is a vezetői munka része, a legfontosabb szempont mindig az volt, hogy mit kíván az intézmény, a társulat érdeke. Sajnos a kultúrpolitika nem ilyen szempontok alapján dönt és ez megnehezítette a tervezési folyamatokat. A TAO-ból átalakuló többlettámogatási keretből 0 forintot kapott idén a Szabadtéri Játékok programja, és ennek nem jogi vagy pályázati akadálya volt. Ez méltánytalan mind a közreműködőkkel, mind a jegyvásárlókkal kapcsolatban, miközben végig nézve az elosztási táblázatokat, látható, hogy frissen alakult szervezetek vittek el több tíz vagy épp százmilliós támogatásokat, miközben az ország 90 éves legnagyobb színházi szabadtéri fesztiválja egy forintot sem kapott az államtitkárságtól. A legfontosabb eredmény a nézők bizalma és jegyvásárlási szándéka volt a Szabadtéri Játékok és a kőszínház számára is. A kettő együtt idén több mint 100 ezer nézőnek adott a pandémia után színházi élményt és ezzel az eredménnyel egyedülállóak vagyunk.

Az idei év második felében nagyon intenzív tempót diktált a színház, szeptember elejétől az év végéig 20 produkciót kínáltunk, ezekből 16 saját: 5 nagyszínházi, 5 kisszínházi premier – köztük 2 magyarországi bemutató, mindkettő dramaturgunk, Varsányi Anna fordítása –, 5 továbbjátszás, egy szilveszteri gála, és 4 vendég produkció szerepelt a kínálatban. Az operatagozatunk új, fiatal művészekkel bővült és országosan kiemelkedő számú bemutatót prezentál majd az évad végéig. Művészeink és műszaki gárdánk is kitett magáért, az évad második fele már nem lesz ennyire terhelt új bemutatókkal, de érkeznek még felújítások korábbi sikereinkből. Széles repertoárunk a művészeknek bőven kínál változatos feladatokat, a nézőink pedig bőven válogathatnak a kínálatban. Az új évben is igyekszünk megőrizni a színvonalas munkát és időnként szakmai meglepetésekkel felhívni a szegedi színházra a figyelmet. A következő kőszínházi évad már formálódik, zajlanak a felkért rendezőkkel az egyeztetések. Az Újszegedi Szabadtéri Színpad programja hamarosan kiderül, ott meglepetéssel is készülünk. A választási időszak bizonyára hatással lesz a gazdasági működésünkre, az erővonalak változása remélhetőleg nem elvonásokat okoz majd. Nagyon örülök a kulturális területen várható bérrendezésnek, bár még sok a kérdés, hogyan is valósul majd meg pontosan. A város támogatására tudunk alapozni, amit igyekszünk viszonozni munkánk eredményével, hiszen a kiszámítható működés és a minőségi szellemi-lelki tartalom szolgáltatása a cél továbbra is.

A teljes cikk a Tiszatajonline.hu oldalán olvasható.